SZÁMVITELI FELADATOK A GYAKORLATBAN

A tankönyv a Mérlegképes könyvelői képzés „Számviteli feladatok a gyakorlatban” című követelménymodulhoz kapcsolódó – kötelező tematika szerinti – ismeretanyag feldolgozását célozta meg, azonban haszonnal forgathatják a pénzügyi-számviteli ügyintéző ill. a vállalkozási és bérügyintézés képzéseken résztvevők is. A kötet az előző 9. kiadáshoz képest jelentős átdolgozáson esett át.

A könyv hétköznapi nyelvezetével, részletes és körültekintő magyarázataival, kidolgozott példáival és esettanulmányaival, a szakmai igényesség mentén készített rendszerezéseivel és a jól átgondolt ábráival segít eligazodni a számvitel sokszor eltúlzottan szövevényesnek gondolt útvesztőjében. A gyakorlatorientált feldolgozás pedig lehetővé teszi, hogy az ismeretek elsajátítását követően Ön gyorsan képes lesz a mindennapi gyakorlati munka elvégzésére is.

A kidolgozott példákban és esettanulmányokban a gazdasági események könyvelését a főkönyvi számlák „egy lehetséges számlatükör szerinti” számlaszámának és a főkönyvi számla megnevezésének feltüntetésével közöltük, ezáltal minden gazdasági esemény könyvelése esetében az érintett mérleg-, illetve eredménykimutatás sor is jól beazonosítható. A főkönyvi számlák elnevezése az éves beszámoló mérlegének és eredménykimutatásának egyes sorai figyelembe vételével történt.

Új, 2018-as kiadás!

A szerzők – a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának Számviteli Intézeti Tanszékének főállású oktatói – több éves oktatási és gyakorlati tapasztalatukat használták fel e példatár megírásához. Az első fejezet az egyes mérlegcsoportokhoz kapcsolódó gazdasági események könyvviteli elszámolására helyezi a hangsúlyt. A második a beszámoló összeállításának munkafázisaihoz illeszkedő számviteli feladatokat dolgozza fel iskolapéldáin keresztül.

Az egyes fejezetekhez tartozó példákat a szerzők két alfejezetre osztották. Az elsőbe a tanórai megoldásra ajánlott feladatok kerültek. A másodikban gyakorló feladatok találhatók, részletes megoldással együtt, ezáltal elősegítendő az otthoni, önálló tanulást. A jelen példatár, valamint a „példatársorozathoz” tartozó a Bevezetés a számvitelbe (Számvitel alapjai) példatár feladatai lefedik a mérlegképes könyvelői képzés “Számviteli feladatok a gyakorlatban” követelménymodulhoz kapcsolódó és a pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés “Könyvvezetés és beszámolókészítés” követelménymodul tematikájának nagy részét is.

A példatárat ajánljuk a mérlegképes könyvelő és a pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-s képzésekhez, valamint minden fórumra, ahol a hallgató (tanuló) a számvitel alapjainak elsajátítását követően a pénzügyi számvitellel kezd el ismerkedni.

NEGYEDIK, ÁTDOLGOZOTT KIADÁS

Ahogy a 2008-ban, 2010-ben, illetve 2015-ben megjelent kiadványunk, úgy ez a szakkönyv is a gazdasági események könyvviteli elszámolását mutatja be. A gazdasági események számlaosztályonként kerültek rendszerezésre, de a könyv végén az eredményszámlák zárásával és az eredmény-elszámolással kapcsolatos gazdasági eseményeket is összefoglaltuk.

A könyv 2016. évi átdolgozásának két fő szempontja volt:
(1) a törvényi változásoknak való megfelelés,
(2) az olvasói visszajelzések alapján még praktikusabbá, közérthetőbbé tenni a kiadványt.

A számviteli törvény a könyvviteli számlák tekintetében csak számlaosztály mélységig tartalmaz kötelező előírásokat, a számlacsoportokat, számlákat, alszámlákat, stb. a vállalkozásoknak saját számlarendjükben kell kialakítaniuk. A bemutatott gazdasági eseményeket az áttekinthetőség kedvéért a kiadványban közölt ajánlott számlakeret számláin könyveltük.

A kiadványt elsősorban a gyakorló könyvelőknek ajánljuk, de a könyv a mérlegképes könyvelői, a pénzügyi-számviteli ügyintézői tanfolyam hallgatóinak és a középiskolában vagy a felsőoktatásban számvitelt tanulóknak is kiváló segítséget nyújthat a tanulmányaik során.

A kiadvány a Pénzügyi-számviteli ügyintéző „Könyvvezetés és beszámolókészítés” című követelménymodulhoz kapcsolódó – kötelező tematika szerinti – ismeretanyag feldolgozását célozta meg.

A tankönyv hétköznapi nyelvezetével, részletes és körültekintő magyarázataival, kidolgozott példáival és esettanulmányaival, a szakmai igényesség mentén készített rendszerezéseivel és a jól átgondolt ábráival segít eligazodni a számvitel sokszor eltúlzottan szövevényesnek gondolt útvesztőjében és nem utolsósorban kiváló felkészíti a hallgatókat a követelménymodulhoz kapcsolódó sikeres vizsgára is. A gyakorlatorientált feldolgozás pedig lehetővé teszi, hogy az ismeretek elsajátítását követően a felhasználó gyorsan képes legyen a mindennapi gyakorlati munka elvégzésére is.

A kiadvány ajánlható mind iskolarendszerű, mind tanfolyami oktatásban.

Szakképesítés megnevezése:

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

A szakképesítés OKJ száma: 52 344 01 0000 00 00

Modulok:

1968-06 Gazdálkodási feladatok

1969-06 Pénzügyi feladatok

1970-06 Könyvvezetés és beszámolókészítés

1971-06 Számítógépes programcsomag használata

A kiadványhoz tartozó példatár 2019. augusztus végén jelenik meg. Ide kattintva beleolvashat.